Az első ember általi feljegyzések Teneriféről l i. sz. 200 körül keletkeztek, az ún. Guanche-októl, ők voltak az őslakói a szigetcsoportnak. Ezek az emberek általában magasak voltak, erős testalkattal és skandináv jegyekkel, mint a kék szem vagy a szőke haj. Elég fejletlenek voltak technológiájukban összehasonlítva a kőkorszaki emberekkel. Állatbőrben jártak és a sziget barlangjaiban laktak. Egy legenda szerint a szigetlánc, köztük Tenerife szigete is a legfelső csúcsa volt Atlantisznak, ami elsüllyedt az óceánban a legmagasabb hegyeit hagyva csak a vízfelszín felett.
Elsőként a szigeten berber csoportok telepedtek le, i.e. a 3. század körül. Ők voltak a guanche-ok, a sziget őslakosai. Később Föníciából is érkeztek kereskedők, ami befolyással volt a népességre. Ezután feljegyzések szerint i.e. 600 körül a sziget lakatlan volt, legalábbis semmi írott anyag nem árulkodna arról hogy lakták. Az újabb kor történelme a spanyol hódításokkal kezdődik.
Tenerife a spanyol hódítás korában 9 kis "királyságra", azaz menceyato-ra volt osztva. Habár a spanyol erők vereséget szenvedtek a az első csatában 1494-ben, a Guanche-okat később mégis legyőzték előbbre járó technológiájukkal, és azzal, hogy az őslakosok nem voltak immunisak azokra a betegségekre, amelyeket a spanyolok akarva akaratlanul magukkal hoztak. 1494-ben a spanyol hódítók Gran Canaria-ról partra szálltak Santa Cruz de Tenerife-n 2000 fős csapattal. Miután itt nem tudták őket feltartóztatni benyomultak a sziget belsejére és Tenerife királyait Ferdinánd és Izabella színe elé vitték Spanyolországba. Az őslakosok nagy részét rabszolgává tették, sokan meghaltak járványokban is, így a következő évszázadban betelepítéseket végeztek a Spanyol királyság területéről.
II Izabella a szigetcsoportnak szabadkereskedelmi státuszt adományoz. Ez még jobban fellendíti az egyébként is hajózásból, kereskedelemből élő szigetvilág gazdaságát. Igazán a 19. század vége felé amikor a banán export fellendül, mondhatjuk gazdagnak Tenerife szigetét.
A világháború után, amikor a légi túrizmus fellendül a sziget előbb lassú, később annál gyorsabb fejlődésnek indul. Ma már évente több mint 4,5 millió turista látogatja Tenerifét.
A Új Világ keresésével sok felfedező állt meg a szigeten pihenni, vagy útbaigazítást kérni. Többen velük mentek a szigetről, így jelentős volt az emigráció, ráadásul fontos volt a növények és állatok cseréje is ezekkel a hajókkal.
Történelme alatt Tenerifét többször is megtámadták különféle nemzetiségek: franciák, angolok, hollandok, és többször állt háborúban is Spanyolországgal. Ezek közül a britek inváziója volt figyelemre méltó. |