 Masca egy kis falu amelynek kb. 150 lakosa van. A falu a Teno hegységben van, amely Tenerife leg észak-nyugatibb pontjáig kiterjed. Los Gigantes-től mintegy 30-40 perces autókázással érhetjük el Masca-t. Masca az 1960-as években csak gyalogutakkal és járhatatlan utakkal volt átszőve. A falu központjában van egy kis tér és egy kis templom. A kis falut hatalmas hegyek veszik körül és a falu központjában is van egy kis csúcs. A hely bővelkedik erdőkben is, mint pl. cipruserdők, vagy pálmaligetek.
Kis mennyiségben gazdálkodás is folyik, termesztenek krumplit, búzát, zöldségeket és gyümölcsöket is. A falunak megfelelő a vízellátása, a növényzet pedig kifejezetten gyönyörű.
A házak általában kétemeletesek, a lejtőkre épültek és igen figyelemre méltóak. Sok ház lakatlan, mert sok ott lakó nagyobb városba ment, más szigetekre, vagy Spanyolországba.
Masca a kalózfalú
Masca a kalózok rejtekhelye volt, legendák szerint még ma is kincsek vannak a barlangok mélyébe rejtve. Beceneve az Elfelejtett Falu, avagy a Kalózfalu. 1991-ben építettek utat ide, addig nem is volt megközelíthető autóval. Éppen az elzártsága révén lett turistalátványosság, mert olyan, mintha az oda látogató visszautazna az időben.
Térképről nézve közel van Santiago del Teide-hez, de a kígyózó szerpentinek igen hosszúvá teszik az utat, ezért viszont kárpótol bennünket a csodás kilátás.
Masca egy csodás kis falu, amely egyikre a legjobb példáknak a természetes építkezésre a Kanári Szigeteken. Masca kétség kívül a nagy ellentétek helye, ellenáll minden furcsaságnak, a természet kedvességének és az emberi kéz munkájának köszönhetően. Habár nehezen lehet ide eljutni, kárpótolja a látogatót a természet kisugárzása és az, hogy megismerkedhet egy eddig ismeretlen világgal. A mai kor építészete ad a tájképnek egy varázslatos hatást, ahogy végigvonul a falun.
A faluból indul egy vadregényes út a Los Gigantesek lábához, ez a Masca hasadékon vezet keresztül. Egy utazótól kaptuk az itt következő útleírást az itt eltöltött napról.
Masca hasadék - útleírás "Egy kellemes napot töltöttünk el a mascai túrán. Bár ez a nap nem indult zökkenőmentesen, de egy csodálatos élménnyel lettünk gazdagabbak.
Egy rövid beszámoló alapján már a Tenerifei nyaralásunk első napján eldöntöttük leereszkedünk a Masca hasadékon a Los Gigantesek lábához. Mivel meséltek a helyi buszhálózat "bizonytalanságairól" előző este megpróbáltuk kideríteni, hogy juthatunk fel Mascaba. Az utánajárásunk eredménye csak annyi lett, hogy tudtuk Santiago del Teide-be kell eljutnunk, de hogy onnan mivel, mikor, hogyan jutunk tovább, ennek nem sikerült a nyomára bukkanni. Szálláshelyünk Playa de las Amercias-on volt, korán reggel onnan indultunk el busszal Santiago del Teide-re.
A kb. 3/4 órás út során nagyon szép tájak mellett haladtunk el. A falu, kellemes nyugodt légkört árasztott megérkezésünkkor, a reggeli órákban. Odaérkezésünkkor kiderítettük, hogy másfél óra múlva indul csak a busz Masca-ba. Ezért körbejártuk a falu főterét, legalább 2 perc alatt, ezt követően beültünk az első nyitva lévő kocsmába. Itt, a világ vége felé félúton, kellemes meglepetésként ért minket, hogy a kávé és a csapolt sört is jó volt.
Így a busz indulásáig kellemesen eltöltöttük az időt, a többi Mascaba tartó útitársainkkal együtt.
A busz röpke 30 perc alatt "felrepített" minket a nyaktörő utakon Mascaba. Miután megérkeztünk a 2100 m magasan fekvő "kalózfaluba", megnéztük a túra útvonalat jelző táblát. Izgalmas túrának ígérkezett, hiszen nem volt túravezetőnk, és a tájékoztató azt írta, hogy csak saját felelősségre lehet gyalog ezt az utat vezető nélkül megtenni. Ezt mi és mások sem vettük komolyan, de utólag megértettük a figyelmeztetést.
A hasadék már fentről is lélegzetelállító látványt nyújtott. Ahogy elindultunk lefelé az úton, láthatóvá váltak a 2007-es erdőtűz nyomai. A fák törzse koromfekete volt és sok helyen az aljnövényzet is kiégett. Az út nagyon változatos volt, néhol ösvényen, néhol pedig sziklákon kellett átmászni, hogy az utunkat folytatni tudjuk. A változatos növényzet itt is megmutatkozott, amely annyira jellemző Tenerifére. Minden volt, pálmafáktól a ciprusokig, virágok, sziklanövények, kaktuszok. Állatokban nem bővelkedett a hely, de gyíkot, Tenerife jellegzetes állata, sokat láttunk sütkérezni a sziklákon. Elmentünk apró tavacskák és vízesések mellett is. Az egész út alatt kb. 10 emberrel találkoztunk, akik vállalkoztak a túrára.
A gyalogtúra kb. 3,5 órát tartott, és a part teljesen váratlanul bukkant elénk. A hely érdekessége, hogy a parttól csak hajóval lehetett közlekedni Los Gigantes-hez, mert a hatalmas sziklák elzárják az utat. Ezt már indulás előtt is tudtuk, de megérkezve a partra egész döbbenetes élmény volt.
A hajók óránként jártak, a parthoz érkezésünkkor az első hajóra már nem is fértünk fel, persze ez csak akkor derült ki miután a viteldíjat kifizettük. A hajót üzemeltető fiatalember közölte velünk, hogy 1 óra múlva jön értünk vagy ő, vagy valaki más. Itt a kommunikáció megrekedt és nem is tudtuk tisztázni, hogy a jegyünk jó e egyáltalán másik hajóra. Bíztunk a spanyolok jóindulatában és láblógatással töltöttük azt az 1 órát, amíg jött a másik hajó. Volt időnk azon gondolkodni, hogy ha nem jár erre senki, nem lesz más választásunk, mint ugyan ezt a túrát megcsinálni felfelé, dupla ennyi idő alatt. Természetesen a hajó 1 óra múlva megérkezett, és fel is fértünk rá. Az út Los Gigantes-be csodálatos volt, a part menti óriás sziklák közelében ment el a kis hajó.
Ez a nap egy életre szóló élményt nyújtott nekünk! Javasoljuk másoknak is ezt a túrát." |